Majdnem mindennapi...

Istennek hála, Jézus halála legyőzte a mi halálunknak halálát!!!
Erre a sokat mondó mondatra találtam rá nem olyan rég és mivel úgy érzem a lehető legtökéletesebben kifejezi ennek az ünnepnek a lényegét, gondoltam megosztom Veletek.
Ugyanakkor a holnapi napra való felkészülésként íme még egy kis csemege:

A napokban összezavarodtam.... Nem esik meg sűrűn velem ez az érzés, de amikor megtalál, akkor azért elég bizonytalanná tudok válni...

Nem olyan rég járt felénk egy fiatal külföldi pap tanúságot tenni életéről, hivatásáról és tőlünk 80 km-re levő városban szervezték meg a Vele való esti beszélgetős fórumot... Mindent megmozgattam, hogy legyen legalább pár fiatal hittanosom, akit el tudok vinni magammal, mert már régóta ismerem ezt a papot és tudom ÉLMÉNY találkozni Vele.
Istennek hála 4 csemete nagyon lelkes társam volt abban, hogy eljöjjön erre a találkozóra. Nagy hévvel indultunk az útra és amikor megérkeztünk én mélyet csalódtam....vagy inkább így fogalmaznám meg: nagyon meglepődtem.... a teremben alig lézengett pár ember.... Na szép.... Én "marha" ekkora utat megteszek, hogy ilyen felejthetetlen élménybe részesítsem a hittanosaimat és ennek a nagy városnak hittanosai, hitoktatói hol vannak???
Természetesen a kivétel erősíti a szabályt, mert azért egy kolléga ott volt diákkal együtt!!! Meg Istennek hála azért az előadás kezdetéig azért csak összegyűlt Vajdaság minden tájáról kb. 250 ember.

De akkor sem tudom felfogni, egyszerűen nem értem HOL VAN A TÖBBI KOLLÉGA és a diákjaik???

Amikor erről hangosan gondolkodtam mások előtt - ekkor lettem összezavarva. Hiszen azt mondták, hogy nem tudhatom miért maradtak el és hogy hirdették-e egyáltalán stb., stb....

Mi van? Nem gondolkodhatok erről hangosan? Nem ítéletként vetettem fel ezt az egészet, egyszerűen csak gondolatként, hogy mi is van...miért is van így....
A HITÜNKHÖZ való hozzáállás - akkor amikor ma már azért nálunk is újra van az iskolában hitoktatás - MAGÁNÜGY???
Bocsánatot kérek, de én nem így érzem.... Igen is úgy érzem hangot kell adnunk arról, hogy mi is történt itt, hogy megértsük egymást és esetleg az elkövetkezőkben változtatni tudjunk - természetesen POZITÍV irányba.

Őszintén remélem megérem még azt az időt, hogy az a közösség, melyről Jézus urunk azt mondta, hogy arról ismerje meg a világ, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást - egyszer eljut arra az útra, hogy ezt a mondatot IGAZSÁGNAK ÉLJE MEG!!!

Törekedjünk erre!!!

Múlt héten egyik hittanos csoportom azt kapta házi feladatnak, hogy keressék meg az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit és írják le azokat.

Ma pedig az órán Mt25, 31-46-ot megkeresve és elolvasva egy "kicsit" elgondolkodtattam őket arról, hogy mit is mond ez az Igerész az Utolsó ítéletről....

"Bizony mondom nektek, bármit tesztek egynek is a legkisebbek közül, velem tettétek...!"

Mi lenne, ha ezt komolyan vennénk?

Ritka pillanat az, amikor egyértelműen le tudom mérni, hogy elért hozzájuk az üzenet, de ez a mai óra ilyen volt... Pár másodpercnyi hatás-szünet, döbbent csend után tudtunk csak tovább gondolkodni...

Mi lenne, ha tényleg mielőtt bármit tennénk, arra gondolnánk, hogy ezt most Jézussal tesszük?
Merem állítani, hogy elég gyorsan sok pozitív változáson esnénk át mi magunk is és a környezetünk is!

El lehet kezdeni a gyakorlást bármikor!!! Hát hajrá!!!

Amint reggel írtam vala, ma a kedves nyolcadikosaim megmérettettek és hát - java részt sajnos azt tudom mondani, hogy - könnyűnek találtattak...

Két olyan kérdés volt, melyre határozottan felhívtam a figyelmüket, nehogy beugorjanak... S hát természetesen sikeresen elestek benne...
Nem tudom mi lett volna, ha nem kérem meg őket erre? :) Hát ez van, ezt kell szeretni!

A lényeg az, hogy túl vagyunk rajta. Még ha páraknak nagy kegyelemben is volt részük, mert nem érdemeik szerint bántunk velük (mert ha ezt tettük volna, akkor lehet 3-4 gyerek ismétlésre lett volna ítélve), de mindenkinek sikerült.

Idén 31 nyolcadikos lesz püspök atyánk szolgálata által a nagykorúság szentségébe "beleoltva".

Hurrá!

Újra egy olyan nap, amikor a félig-meddig rám bízott csemeték megmérettetnek és valamilyen szinten jómagam is - pontosabban a munkám.

Holnap kedves nyolcadikosaimra vár a szóbeli bérmálkozás előtti vizsga.

Nagyon nehéz teljes egészében Istenre bízni ezeket a kis ember palántákat - de mást nem tehetek. Bízni szeretnék maximálisan a bennük levő jóban, Aki segít kihozni belőlük mindazt a mustármagnyi tudást - ami remélem beléjük "szorult".

Majd meglátjuk.... Már csak egyet kell aludnunk hozzá :)

Talán más szóval nem is indíthatnám gondolataim menetét.....

Végre - idejutok újra, hogy e "mostohagyermekemet" újra magamhoz édesgessem...

Végre - megpróbálok időt találni arra, hogy a bennem mozgolódó gondolatokat kiírjam magamból....

Végre - a nagy éterben elveszettnek tűnt lényem, - reményeim szerint - újra átformálódik "blogger" állapotba is...

Végre - egyszerűen csak itt vagyok.... újra....

Amint már pár napja írtam, nem oly sokára - pontosabban mondva HOLNAP! - középső gyermekünk születésnapot ünnepel.

Szeretem ilyenkor a "nagy nap" előtt emlékeztetni az aktuális ünneplőt arra, hogy milyen édes is volt az az állapot, amikor még szívem alatt hordoztam és nem is sejtettük, hogy másnap elő fog bújni.

S eme csemeténk - akinek egyértelműen a testi érintés a szeretet nyelve -, ma eme beszélgetésünk után hozzám bújt és ezt mondta:
"ÉN ÉDES VOLT LAKHELYEM!"

Hát kell több egy anya szívének? Én teljesen ellágyultam e szavak hallatán! Gondolom senkinek nem kell magyaráznom, hogy miért!

Szívből kívánom minden édesanyának, hogy éljen át életében legalább egy ilyen pillanatot! Mert mindez megerősít bennünket azokra a napokra, amikor elviselhetetlennek tűnik egy-egy gyermekünk adott fejlődési szakaszának "túlélése".

Nagy igazságtalanságnak élik meg csemetéink, hogy születésnapjuk időrendje nem egyezik meg azzal, ki a legidősebb...

Sőt, pont úgy alakult, hogy a legidősebbnek közöttük, van legkésőbb - augusztusban - a szülinapja.

Viszont középső gyermekünk pár napon belül "jubilál" :) Nem ünnepel, hiszen nagyböjtben nincs buli!!! A szülinapi party majd húsvét után kerül megrendezésre. Attól még az izgalom és annak felismerése, hogy megint egy évvel idősebb lett - máris lázban tartja. Minden nap elhangzik: Már csak ennyit x.y.nyit kell aludni!!!

Jó is gyermeknek lenni :)!

Nagyot alakított az Úr Isten - mint általában mindig! :)

Tegnap túlestünk a bérmálkozásra készülő moholi nyolcadikosokkal a szóbeli vizsgán! Hurrá!!! Meg kell mondanom, hogy 4. éve vagyok ott a vizsgáztatáson de ilyen még nem volt :) Nagyon ügyesek voltak a gyerekek - senki alatt nem remegett meg a léc, mindenki átjutott a megmérettetésen. Magyarán - ez az első év, hogy SENKI nem bukott pótvizsgára!

Bár, őszintén megmondva - ettől a csoporttól ezt is vártam, mert most tényleg egy olyan generációval dolgozhatok, akiket érdekel a dolog és igyekeznek is az életükbe beleépítgetni mindazokat a dolgokat, melyekről beszélgetünk. Persze természetes, hogy a maguk "hebehurgya" kamasz életstílusukban, de nagyon nyitottak!

Ezért hálás a szívem és remélem, hogy tényleg nem "kibérmálkozni" fognak ők nagy százalékban, hanem beépülni Egyházunkba!

Immáron harmadik éve veszi a bátorságot fő esperes atyánk, hogy férjemmel minket hív meg a plébániáján tartandó jegyesoktatásra - mint tanúságtevő házaspárt. Ismerve magunkat és botladozásinkat a szentségi házasság megélésének útvesztőiben - alkalmatlan eszközöknek látjuk magunkat. Valahogy úgy fogalmaztuk meg ezt közös imádságunkban - még úton voltunk elmondani tanúságtételünket -, hogy jó az Úrnak a humora és csak reméljük, hogy tudja mit akar és miért pont minket küld oda ezek a fiatal jegyespárok elé.

Istennek hála - nagyon gördülékenyen ment a tanúságtételünk és az eddigi évek tapasztalataival egybevetve megállapítottuk, hogy Isten kegyelméből ez most egész jól összeállt bennünk. Az eddigi évekkel ellentétben mindketten megmaradtunk az előre megbeszélt "témáinknál" - nem folytunk bele a másik mondani valójába. Sikerült a 14 párból álló csapatot megnevettetnünk is, de ugyanakkor elgondolkodtatni is.

Röviden összefoglalva: Nagyon jó volt! Nagy ajándék volt ez számunkra! Köszönet érte Istennek!